Energiatartalma 40%-kal kevesebb, mint a kristálycukornak, ám fizikai tulajdonságai (oldódás, kezelhetőség) hajaznak rá. Éppen ezért bátran kísérletezhetsz vele torták, kekszek, meleg/hideg italok elkészítésénél. Természetesen mindenben azért nem egyezik a cukorral, épp ezért előnyösebb az alkalmazása annál. Egyrészt nem kristályosodik, azaz kemény cukorkákat nem lehet belőle készíteni. Másrészt nagyobb mennyiségben hasmenést okozhat addig, míg a szervezet nem szokik hozzá.
A xilit glikémiás indexe hetes, ami mind az egészségtudatos fogyasztók, mind a cukorbetegséggel együtt élők számára nagyon pozitív hír. A GI ugyanis megmutatja, hogy egy bizonyos táplálék mennyire viszi fel, elfogyasztását követően a vércukor szintet, ami pedig az inzulin választ generálja. A skála szerint 0-55 között alacsonynak nevezhető a gi index, tehát azok a táplálékok, melyek ebbe a kategóriába tartoznak nyugodt szívvel fogyaszthatók. A xilit olcsón a tiéd lehet, ráadásul alkalmazásával még a fogorvos díját is megspórolhatod. Hogy hogyan?
A xilitol öt szénatomos kötését nem képesek a szájban lévő, és élő baktériumok felbontani, azaz nem jöhet létre fogszuvasodás. A Candida diétát folytatók is probléma nélkül használhatják a xilitet, mivel nem nyújt táptalajt a gombáknak, de éppen emiatt élesztővel készült kelt tészták, vagy más péktermékek sütéséhez nem alkalmas. A xilit olcsón csak arra vár, hogy feltöltsd otthoni raktáradat, hiszen ez az édesítő megannyi pozitív jellemvonása mellett nem tartalmaz allergéneket, tartósítószereket, vagy egyéb mesterséges kiegészítőket.